Nyakó Zita: Kellesz még…

 

Még kellenek az emlékedtől
felszakadó könnyek,
akarom érezni még,
ettől lesz tán könnyebb…

Még kellenek azok
az őrült pillanatok,
a csókokkal elfojtott
feltörő sóhajok…

Akarom még érezni
ajkamon az ajkad,
s úgy adni meg magam,
ahogyan akartad…

Még kellesz nekem,
még… és mindörökké.
Ameddig a szívem
nem dobban többé…