és én akkor ráfeküdtem a mellkasodra, te szorosan átöleltél. Nem engedtél el. Olyan volt mintha egy kisgyerek szorítaná a maciját. Boldogok voltunk. Ott rontottunk el mindent...

saját

Hadd legyek én az egyetlenegy hibád, szoríts meg, harapj meg, ölelj át..

Gyűrött nappalok, hosszú éjszakák,
Régi csók ízét őrzi még a szád.
Lehet így, lehet úgy,
Derű, napfény, kacagás,
Nem pótol engem soha más.

Emlékeztek még arra mikor minden jó volt?

én sem

Azt mondod boldog vagy és élvezed az életet. Igen? Lássuk csak! Figyelted már a halkan elégő cigaretta hangját, a felhők lassú vonulását, a szerelmed lélegzetvételeit, vagy szívdobbanását, a hangyák apró, de gyors lépteit vagy az eső kopogását? Vagy csak elszaladsz előttük? Élsz, vagy az egész életed rohanás? Gondolkozz el ezen!

saját

Hullócsillag fut az égen,
Minden elmegy, ami jön,
Végtelen csupán a vágyunk,
Ami volt, ami lesz, köszönöm.

Felbukkansz, vagy kétségeim közt én magam kereslek. Érdekellek, érdekelsz. Aztán a nagy szavak, tudod, amiket reflexből mondasz. Varázsló vagy, bűvész. Cirkuszba való fajta. Becélzod szívem közepét és lősz. Telitalálat. Ellenállok, de nem tudok. Soha nem tudok. Jó ez valahogy. Az érdes borostád. A fekete szövetkabátod, amibe kétségbeesetten kapaszkodok. A hosszú hajad emléke. Tapintasz, érzékelsz, birtokolsz is. Percek alatt. Hagyom. A vágy, ami miatt remegek egész este. Hogy ajkam ajkadhoz érjen. Narancssárga fények a parkban. Érezni akarom, hogy élek. Ennek pedig ez az ára. Szabad vagyok pár pillanatra, aztán megint gyűlöllek. Egymás húsába beletépünk és újra a földre rogyom. Te pedig ettől kapsz erőre. 4 éve tartó eszeveszett körhintázás. A jegyet te fizeted. Én csak próbálom élvezni, ami jutott. Nekem. Tőled. Belőled.