Ki dönti el, hogy ki éli túl? Ki dönti el, hogy ki pusztul el? Értelmetlen az egész. Tessék, itt állok védtelenül, és egyetlen árva golyót se kapok, egyetlen árva golyót se. Miért? Nekik miért kellett meghalniuk, ha én most itt állhatok és a hajam szála se görbül!?

A parti homokban fekszünk,
végig simít a szél

és az árnyékunk egyszer csak összeér...

F4-nek(: ♥

Rég volt már,mindig együtt,gondoltok néha rám?
Hol vannak a közös álmok,a barátok és a régi nyár?
Behunyom szemem ott leszek talán
Ahol együtt vártok rám.
Ma is elhiszem hogy visszavár
Újra az a régi nyár!

- És hogy néz ki?
  -Egy sziget!
- Nagy?
- Nem, elég kicsi. De a kalandok, a kalandok szinte egymást érik. Egyszerre van tél, tavasz, nyár és ősz a sziget különböző részein.
- Bárcsak láthatnám!
- Láthatod, csak csukd be a szemed. Na most mit látsz?
- Semmit! Egy színfoltot.
  -Szorítsd össze jobban, és a színfolt formát ölt, és a színek egyre élénkebbé válnak, olyan élénkké, hogy az egyik pillanatban lángra gyúlnak, és abban a pillanatban, amikor megfiatalodik az idő, és gyermekek szájáról eltűnik a csokinyom, ott meglátod az én hazám
  -Igen, azt hiszem már látom

A nyár szerintem afféle kollektív tudattár. Mindenkinek van emléke arról, milyen dallamosan közeleg a fagyis; hogy égeti az ember combját lecsúszás közben a szinte áttüzesedett fémcsúszda. Mindnyájan hevertünk már hanyatt fekve, csukott szemmel, lüktető szemhéjakkal, és arra gondoltunk, még egy kicsit tartson ez a nap, és legyen sokkal hosszabb, mint az az utolsó, amikor egy egészen más irányba indulunk el.

*___*

Amikor 16 éves vagy, mindenkibe beleszeretsz. 17 évesen megismersz valakit, akit különlegesnek hiszel, de hamar 18 leszel, és már túl is vagy az első csalódáson. Mire betöltöd a 19-et, megtalálod azt, akit mindig is kerestél, de az érzések gyorsan változnak, és 20 évesen újra kezdenél mindent. De legbelül tudod, hogy valaki csak rád vár.

A kezében van minden, amire én valaha vágytam... és ő ennyire nem becsüli!

Elfogadom az örökös mosolyt. Én nem kapok borravalót soha, senkitől. A mosoly mégis ott lesz mindig az arcomon. És letörölni, azt nem engedem. Mosolyogva ütök majd vissza mindig. Mosolyogva, de erősebben.

Küldd el a mosolyod ettől lesz szép a világ, engedd, hogy szabadon szálljon a szíveken át, nevess újra ez álmaid kulcsa...

"Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előle, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, látogatóba járni a barátaimhoz, vacsorákra, moziba járni. (...) De bárhogy küzdök ellene, mindig (...) győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem."

Mentsd meg a Földet! Ez az egyetlen hely ahol csokit lehet kapni.

A könnyebb utat akarod választani, mert félsz. Félsz, mert ha elbuksz, akkor nem tudsz mást hibáztatni. De hadd mondjak valamit: az élet ijesztő, szokj hozzá! Nincsenek varázsos megoldások, minden tőlünk függ, úgyhogy állj talpra, menj és tegyél érte valamit! Mert az értékes dolgokat sohasem könnyű megszerezni.

Bennem van most is, csak már nem úgy mint anno, én nem voltam depis, csak hát ismerős a padló.

Nem akarok úgy felébredni egy nap, hogy ráébredjek: már túl késő ahhoz, hogy megtegyem azokat a dolgokat, amiket akartam.

Mosolyog a boldogság,
Elfutna most inkább…
Sohasem gondolnád,
Hogy könnyekből is áll ez a lány.

Nekem ő az életem, de az ő életében én még csak egy utolsó lehetőség sem vagyok, és ez őrülten fáj!

Várni kell, ha valami késik, tűrni kell, ha valami rossz, sírni kell, ha szívünk vérzik, remélni kell, ha biztat a sors, emléket őrizni kell, ha szép, feledni akkor is kell, ha nehéz.

Aki fel akar törni az égbe, annak hinnie kell a saját csillagában.

Olyan voltam, mint egy nő, aki lemerevedik egy lángokban álló ház létráján. A legutóbbi kapcsolatomban úgy megégettem magam, hogy féltem fejest ugrani a következőbe.

A fájdalomba kapaszkodunk, mert már csak ez maradt nekünk.

Mezítláb az út porán
A talpunk fáj,
Néha éles kavics vág,
Mégis felnevettünk…

- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

A sirály az öböl partja fölött szállt, amikor megpillantott egy egeret. Leszállt az égből, és megkérdezte a rágcsálót:
- Hol vannak a szárnyaid?
Minden állatnak megvan a maga nyelve, és az egér nem értette, hogy mit beszél a madár. De az feltűnt neki, hogy van rajta két nagy, furcsa valami, ami a testéből nő ki. ,,Biztosan beteg szegény" - gondolta az egér. A sirály észrevette, hogy az egér a szárnyait bámulja, és azt mondta:
- Szegénykém. Megtámadtak a szörnyek, megsüketítettek és ellopták a szárnyadat.
Megrendülten a csőrébe vette a kis állatot, és elvitte egy sétarepülésre az egekbe. ,,Biztosan hiányzott már neki, hadd élvezze egy kicsit" - gondolta, miközben repült vele. Azután óvatosan visszatette a földre. Az egér hónapokig mélységesen boldogtalan volt, hiszen megismerte a magasságot, és egy óriási, gyönyörű világ látványa tárult elé. De ahogy telt-múlt az idő, újra hozzászokott saját kis egérlétéhez, és azt gondolta, hogy a csoda, amit átélt, nem volt több egy szép álomnál.

Tündérek műve sok minden, mit nem is gondolnál. A régóta rossz karórád egyszer csak újra jár. És meglesz kedvenc játékod, vagy kis csengő csendül. Tudd, hogy tündér jár a közelben, nem vagy egyedül.

mindig elfog a világ legjobb érzése, amikor köszönsz nekem vagy rám mosolyogsz. mert lehet, hogy csak egy másodpercre, de rám gondolsz

Gyönyörű, kora nyári szürkület ereszkedett alá, amikor nagyon tudnak fájni az emlékek, a kezdet és a befejezés.