....és téli estén mikor ülsz a tv előtt, élettelenül, mosoly nélkül. Vársz valamiféle változást; de akkor nincs más, csak a hangtalanul lehulló hamu a cigarettáról. Csak beszívod a füstöt és valamiféle boldogsággal tölt el. Hamis boldogsággal. Vagy mikor nyári éjjelen egy üveg borral próbálod elfelejteni a sérelmeket. Édeskés íze betölti a szádat és mosolyogva nézed az eget. Mégis boldogtalan vagy, voltál, de nem akarsz már az lenni. Csak nem tudsz ellene tenni. Nézel a végtelenbe, elmélázol, hogy milyen is lehetne most az életed, ha akkor nem szakadtok el egymástól. Ha még mindig egymást ölelnétek, és csókja ébresztene hűvös hajnalokon. Még mindig szereted őt. Érzed, hogy szükséged van rá. És mégis tudod, hogy ennyi volt. És újra rágyújtasz egy cigarettára, kibontasz egy üveg bort és percnyi boldogsággal próbálod pótolni a valódi boldogságot. Magányos vagy. Csak az üresség a társad, a végtelenbe nyúló éjjelek melyek csak egyre hosszabbak lesznek.

saját