Én már nem akarok tőled semmit. A "mi" már nem létezik. Egyik percről a másikra ott hagytál, mint egy eldobott szemetet. Utálattal néztem utánad. Mindent el akartam felejteni; hogy valaha is bármi közöm volt hozzád. És még mindig feljönnek a sérelmek. Fáj, és megbántva érzem magam. Egy naív kislány voltam akit kihasználhattál és észre se vettem. Úgy játszottál az érzelmeimmel mint egy játékbabával. Én már nem akarok tőled semmit. Csak el akarlak felejteni, túl lépni mindenen és újra mosolyogni. Élvezni az élet minden apró pillanatát. Eljutni oda, hogy ha meghallom a neved csak egy gúnyos mosolyt ejtek nem pedig könnyeket. Én már nem akarok tőled semmit. Csak a szépre emlékezni, a boldog pillanatainkra; az első csók, a nevetések, azok az őszi esték....Én...én mégis akarok valamit. Azt a tóparti estét, azt az együtt töltött éjszakát, a titkainkat, a közös táncokat. Akarlak. Vágyom rád. Én akarok tőled valamit. A szívedet, a mosolyodat, az illatodat.

saját