Elérkeztem ahhoz  a pillanathoz, mikor már annyira sok rossz és fájó dolog történt, hogy már nem érzek fájdalmat. Nincs kín, nincs gyötrelem, nincsenek könnyek. Csak egy összetört szív. Egy szív, amiből már csak apró szilánkok maradtak. Egy ilyen szív nem érezhet. Nem fájhat, nem törődhet; és csak nevetek. Mosolygok a saját kínomon, mint egy őrült. Pedig nem vagyok az. Csak már nem érzek. Rezzenéstelen arccal nézem végig, ahogy te boldog vagy. Csak ülök, és nézem. Már nem tudok mást tenni...

saját.